Banner
Banner
Banner

A francia ingatlanok árai továbbra is stabilak

A legutóbbi felmérésekből kiderül, hogy a francia ingatlanok árai egy év alatt szinte nem is változtak, de még viszonylag kevés a pontos és megbízható információ. De az már elmondható, hogy 2013 első felében a visszaesés kb. 1 % volt azzal, hogy 2013 második negyedévében a helyzet fokozatosan javulni kezdett.

Az információk szűkösségének oka főleg az eladások számának csökkenésében kereshető – az árakról szóló információk pontosak ugyan, de figyelembe véve, hogy a városokban az eladások volumene 18 %-al csökkent, vidéken még nagyobb mértékben, az adatokból semmilyen megbízható következtetésekre nem lehet jutni.

Ráadásul az elemzések túlnyomó része elsődlegesen a városokkal foglalkozik, és nem szentel kellő figyelmet a vidéki ingatlanoknak, melyeknél az ingatlanpiac aktivitása az utóbbi időben lényegesen csökkent. A szakértők egymásnak ellentmondó információkat közölnek – vannak, akik élénkülésről beszélnek, de aggódnak annak tartóssága miatt – ugyanis ez az élénkülés csupán a piac egy kis részét érinti, a 150 ezer euró alatti árú ingatlanokét.

A francia piac lényegében „háromsebességesnek” jellemezhető:

• Párizsban és más nagyvárosokban, valamint a keresett régiókban az értékesítések ugyan mintegy 10 %-al visszaestek, de az árak maradtak a korábbi szinten.
• Kisebb városokban az értékesítések visszaesése megközelítette a 25 % is, és egyúttal az árak csökkentek, mintegy 5 – 10 %-al.
• A leginkább válságsújtotta régiókban az értékesítés közel 40 %-al esett vissza, és az árak is 10 – 20 %-al csökkentek.

A lakáshiteleket nyújtó egyik pénzintézet friss jelentésében említik, hogy a mai helyzetben csak olyan ingatlant adható el, melynél az ár/érték arány kedvező, ami lényegében azt jelenti, hogy a régebbi ingatlanok értékesítése nagyon korlátozott. A pénzintézet elemzéseiből az is kitűnik, hogy 2013-ban az értékesítés visszaesése 9 %-os lesz 645 ezer ingatlanra, ez a szám az elmúlt években 709, ill. 808 ezer ingatlan volt, ez a viszonylag nagymértékű csökkenés lényegesen befolyásolja a piac stabilitását.

Természetesen kézenfekvőek azok az okok, melyek a mai helyzetet kiváltották – a magas árak, a magas munkanélküliség, a pénzpiacok bonyolult helyzete és a befektetők bizalmatlansága csökkentik az eladási kedvet.

Rovat: Cikkek, Franciaországi ingatlanok

Cikkek, Külföldi ingatlanok

A friss hírekből kiderül, hogy 2013 harmadik negyedévében az ingatlanok értékesítése Bulgáriában 59 475-re növekedett – az elmúlt évhez viszonyítva ez 1,42 %-os növekedés.

Ez a növekedés viszonylag alacsonynak tűnhet, de egyúttal a helyzet lényeges javulását jelzi a Burgasz környéki keresett helyeken és az ingatlanok iránti érdeklődését a nagyobb városokban.

A nagy városok részesedése az értékesítésekben 53 %, itt a növekedés 5,35 volt. A fővárosban, Szófiában ez a növekedés elérte a 7,74 %-ot. A növekedés ezekben a városokban azonban minimális Burgaszhoz képest, ahol 2013 harmadik negyedévében az elmúlt évhez viszonyítva 23,43 %-os volt a növekedés.

A növekedés egyrészt hozzájárul a tengermelléki vidékek fellendüléséhez, és egyúttal vonzza az oroszországi és ukrajnai gazdag turistákat.

21. 12. 2013

Cikkek, Spanyolországi ingatlanok

Spanyolországnak már évek óta gazdasági gondjai vannak, és magas a munkanélküliség is. A falvak gyakran kiürülnek, az emberek a nagy városokban próbálnak munkát találni.

Ezért itt vannak eladó teljes falvak is. A spanyol Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint az országban mintegy háromezer elhagyott falu lehet, melyek elméletben eladhatók lehetnek. Az esetek 90 százalékában a vásárlás iránt érdeklődők külföldiek.

“Ezek többnyire olyan falvak, melyek már régen elnéptelenedtek, vagy ún. lerobbantak. Bonyodalmat jelenthet az is, hogy ha a még ott lakók közül valaki nem ért egyet az eladással,” – magyarázza Jan Rejcha, a külföldi ingatlanokra szakosodott Rellox ingatlanközvetítő társaságból. “Ilyen esetben nehéz ilyen befektetést értelmesen kihasználni, és a vevők gyakran olyan megszállottak, akik saját erőből újítják fel a falvakat,” – teszi hozzá Jan Rejcha.

De nem mindig van ez így. A Rellox kínálatában szerepel például egy jellegzetes spanyol falucska Andalúziában, kifogástalan állapotú, kőből épült házakkal, vadászatra használt érintetlen természettel körülvéve. Ebben a konkrét esetben a befektető sokféle módon hasznosíthatja a falut, kezdve a turizmustól egészen külföldiek – nyugdíjasok – közösségének kiépítéséig, akik itt pihennének.

“A falunak saját villamos energia- és ivóvíz forrása van, érdeklődés esetén megvásárolhatók a szomszédos, mintegy 600 hektárnyi telkek,” – mondja Jan Rejcha. “Egy jó vállalkozási projekt számára ez a vásárlás egy jó befektetés lehet. Az ár azonban érthetően magasabb, mint a sajtóban említett, olcsón vásárolt spanyol falvaké,” – teszi hozzá Jan Rejcha.

12. 11. 2013

Cikkek, Külföldi ingatlanok

A gazdasági válság sújtotta dél-európai országokban az ingatlanok alacsony árai sok érdeklődőt vonzzanak tengerparti ingatlan vásárlására. 2013 második felében ez a tendencia tovább erősödik, a felmérések szerint Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában és Görögországban az ingatlanok iránti érdeklődés az elmúlt évhez viszonyítva 36 százalékkal növekedett.

Ezt a tendenciát erősíti a kedvező hitelek kínálata. Érdemes megjegyezni, hogy az ingatlanok iránti érdeklődés Törökországban a helyi zavargások ellenére egy év alatt 30 százalékkal növekedett. Ezzel szemben Franciaországban a kereslet enyhén csökkent, 2012 hasonló időszakához viszonyítva mintegy öt százalékkal.

10. 10. 2013

Cikkek, Külföldi ingatlanok

A felmérésekből kiderül az is, hogy a tenger- vagy tóparti ingatlanok árai átlagosan 63 %-al magasabbak az adott vidéken megszokottaknál.

A felmérésben 10 legkedveltebb helyet vizsgáltak – az eredmények alapvetően eltérőek, például a Lago di Como-i vagy barbadosi ingatlanok árai a szokásos ingatlanok árainak dupláját is elérik.

További hely, ahol az árak jelentősen eltérnek, Phuket és Algarve. Ezzel szemben Dubaiban a tengerparton ingatlant gyakorlatilag ugyanolyan áron lehet vásárolni, mint a belső vidékeken, a különbség itt csupán 10 %.

Hely / Árkülönbözet

Lago di Como / 100 %
Barbados / 100 %
Phuket / 89 %
Algarve / 75%
Miami / 60 %
Cannes / 40-60 %
Fokváros / 56 %
Mallorca / 50 %
The Hamptons / 30 %
Dubai / 10 %

Forrás: TheMoveChannel.com

6. 10. 2013

Cikkek, Külföldi ingatlanok

Érdemes megjegyezni, hogy az olyan nehéz döntésnél, mint az ingatlan kiválasztása, sokszor látszólag lényegtelen szempontok is nagy szerepet játszhatnak. Az egyik ilyen szempont a helyi konyha – az utóbbi időben ugyanis egyre többen választják üdülésük helyszínét annak alapján, milyen gasztronómiai élményekre lehet ott számítani.
Az éttermekben a fogyasztás évente több mint 10 %-al növekszik.

Ebből a szempontból valószínűleg a legérdekesebb spanyol régió a Baleár-szigetek. A friss nyersanyagokkal ellátott rengeteg borozó és étterem felejthetetlen kulináris élményt kínál. Ha valaki nem kedveli a halakat vagy a húst úgy általában, a baleári konyha sok mást is kínál – tortillákat, többféle módon sült burgonyát vagy kiváló vegetariánus ételeket, mint amilyen például a Berenjanas con miel, ami mézben sült vékony padlizsán szeletek.

A többi régió is kitesz magáért, például Costa del Sol déli részén híresek a tengeri halak és puhatestűek, melyeket gyakran paprikából, fokhagymából és fehér borból készült csípős mártással tálalnak.

A fent említett ételek csak példái a rendkívül gazdag és változatos spanyol konyhának – és ez a kulináris paradicsom repülővel csupán néhány órányira van.

Az ínyencek számára hasonlóan vonzó célpont Franciaország és Olaszország is. Ezek konyhája híres az egész világon, és elsősorban néhány régió ezt az idegenforgalomban ügyesen kihasználja, aminek másodlagos hatása az ingatlanpiacon is érezhető. Sokan, mielőtt házat vagy apartmant vásárolnának, előbb szabadságukat töltik az adott régióban, és ha jól érzik magukat, ingatlan vásárlását is fontolgatni kezdik.

15. 8. 2013

Cikkek

Az ingatlanok területén csupán néhány nyugat-európai ország olyan konzervatív, mint Németország. Ingatlant itt a lakosság alig fele birtokol. Ennek egyik oka a szigorú bankszabályok lakáshitelek nyújtásakor, ide tartozik a jelentős összegű készpénz-előleg követelménye, ami sok potenciális vevőt elriaszt.

Az európai válság idején azonban a helyzetben enyhe változás észlelhető. A németek az ingatlanba történő befektetést biztonságosnak tekintik, és az ingatlanpiac határozottan nagyon élénk. Egyes szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy az ingatlanok árai aránytalanul gyorsan emelkednek és veszélyeztetik az ország gazdaságát.

Az ingatlan vásárlása iránt érdeklődők elárasztják Berlint és a más német városokat. A jövőbe való befektetés mellett vonzóak az alacsony kamatlábak is. A növekvő érdeklődés az elmúlt évben egyes vidékeken az árakat akár 20 %-al is megemelte.

De nemcsak a németek érdeklődnek, egyre több a külföldi befektető, akik számára vonzó az ország pénzügyi stabilitása. Fontos tényező ez például az olaszok vagy görögök számára, akik országaiban a gazdasági helyzet rózsásnak semmiképp sem mondható.

A német bankok azonban továbbra is nagyon óvatosak és olyan intézkedéseket foganatosítanak, melyek megakadályozzák az esetleges ingatlanbuborék kialakulását, vagy legalább jelentősen enyhítse annak következményeit. Hitelek nyújtásakor például az ingatlan ára 80 %-át tekintik tájékozódási alapnak. De erre az árra sem nyújtanak teljes hitelt. Még szigorúbbak a szabályok a külföldi érdeklődők esetében.

» Ingatlanok kínálata Németországban.

11. 5. 2013

Cikkek, Franciaországi ingatlanok, Külföldi ingatlanok

Ha a tavalyi évi franciaországi ingatlanpiacot pontosan szeretnénk jellemezni, azt kell mondani, az árak stagnáltak. Franciaországban az ingatlanok átlagos árainak növekedése nem volt olyan jelentős, mint 2011-ben. Az egész Franciaországot alapul véve az árak 2012-ben átlagosan 0,8 %-al voltak magasabbak, mint az előző évben.

Ha a mai helyzetet visszamenőleg hosszabb időszakhoz viszonyítjuk, el kell mondani, hogy 1988 és 2007 között az ingatlanok árai ugrásszerűen emelkedtek. A házak árai 130,6 %-al, sőt, a lakások árai több mint 150 %-al. 2007 és 2012 között a lakások árait átértékelték és a házak adókedvezményben részesültek.

Jobb idők előtt állunk?

Az ingatlanirodák az egész országban azt jelzik, hogy az ügyfelek a vásárlással inkább várakoznak. Az esetek többségében az eladást megelőző idő jelentősen meghosszabbodott. Az ügyletek közel felében ez 4 ÷ 6 hónap volt, egyharmadában 6÷12 hónap, míg 9 %-nál ez több mint egy év. A vevők ezt azzal indokolják, hogy számukra az előnyös lakáshitel megszerzése nehézségekbe ütközik. Másoknak pedig az árak tűnnek túl magasnak. Az értékesítők már kezdik ezt tudatosítani, és sok esetben hajlandóak az árat csökkenteni.

De lassan változik a vevők hozzáállása is. Többségük 35÷45 éves, és olyan ingatlant keres, amelyben valóban lakni szeretne. Persze továbbra is érdeklődnek a befektetők vagy az üres ingatlanokat keresők. Azok között, akik valóban lakni akarnak, érezhető bizonyos változás. Több mint felük hajlandó a keresést földrajzilag nagyobb területen folytatni, míg mások csökkentik az ingatlan iránti elvárásaikat. Egyesek olyan ingatlant is hajlandóak lennének megvenni, melyet előbb helyre kell állítani, míg mások a korábbi elképzelésüknél kisebb ingatlant is megvennének.

A becslések szerint az idei évben lényegében azonos szinten maradnak majd, azonban a kamatlábak tovább fognak emelkedni. Ennek mellékhatása lehet az ingatlanpiac élénkülése.

11. 4. 2013

Cikkek, Franciaországi ingatlanok, Külföldi ingatlanok

A luxus ingatlanok árai Párizsban 2012 első felében 3,4 %-al csökkentek. Ennek okát többen a francia köztársasági elnök François Hollande lépéséinek tulajdonítják, aki az ingatlanadó módosítását javasolja.

A lehetséges ingatlanvásárlókat ebben a bizonytalan időszakban már az euróövezet válsága is elriasztja. Az új adókkal együtt a hatás sokkal érezhetőbbé válhat. Az árak zuhanása Párizsban elkerülhetetlennek tűnik. Ellenben más területeket előnyben részesíthetnek. Így törhet előre London, mely bár Európában fekszik, mégis az euróövezeten kívül.

Az adott időszakban ellenkező irányzatokról számol be Hong Kong, ahol a világ legdrágább luxus ingatlanjai találhatók. Az idei év első felének adatai 7,4 %-os növekedésről tanúskodnak. Hong Kong után következnek Moszkva és Sydney, ahol az árak 5,5 %-al, ill. 3,7 %-al növekedtek.

Hong Kongban így folytatódik a korábbi tendencia és más városok előtt biztosan vezet. Például Londont az árakat tekintve 82 százalékkal előzi meg. New Yorkot is megelőzte, annak ellenére, hogy ezt a várost Londonnal együtt a biztonságos befektetések színhelyének tartják.

A világ más érdeklődői, elsősorban Kínából, más világvárosokat is választhatnak. De London ez egyik legjobb megoldásnak tűnik.

8. 1. 2013

Cikkek, Külföldi ingatlanok

A mai világ gyorsan változik. Az emberek magasabb életkort érnek meg, a nyugdíjasok aránya az össznépességben egyre nagyobb. Másrészt egyre több fiatal igyekszik kerülni a munkát. Az állami nyugdíj az angolok számára hosszú éveken át (már 1908 óta) a biztonságot jelentette, az elmúlt évtizedben azonban kétségek merültek fel, vajon meddig folytatódhat ez a folyamat.

A kormány ezért a dolgozóknak felajánlotta, hogy magán nyugdíjpénztárakba fektessenek be. Mivel ez nagyobb mértékben nem terjedt el, azért a munkaadók kötelesek alkalmazottjainak nyugdíjbiztosítási rendszert ajánlani.

Sajnos a pénzügyi válság következtében a befektetési jellegű nyugdíjalapok nem tudtak sikeresen működni. Emberek milliói lényegében csupán a pénzüket kapták vissza. Ez a nyugdíjkor anyagi fedezetétől nagyon távoli megoldás.

Ennek oka az volt, hogy a legnépszerűbb hagyományos nyugdíjalapok főleg a tőzsdén fektettek be, ahol a zuhanás a legnagyobb és leggyorsabb volt. A nyugdíjalapokat üzemeltető társaságok azonban nem voltak hajlandók beismerni, hogy hibát követtek el, és nem képesek az ígért nyugdíjakat folyósítani. Az angolok ebből csak egy tanulságot vonhattak le: ha a nyugdíjas korban megfelelő anyagi biztonságot szeretnének elérni, nem bízhatnak abban, hogy pénzüket a nyugdíjalapokra bízzák.

A nyugdíjkorra való felkészülés egyik megoldása azonban nagyon egyszerű és egyúttal sok előnnyel jár, főleg adókedvezmények formájában. A Self Invested Personal Pension (SIPP, nyugdíj előtakarékossági számla) Nagy-Britannia lakosai számára lehetővé teszi, hogy értékpapírokba, kötvényekbe és kereskedelmi célú ingatlanokba adómentesen fektessenek be. Pontosabban szólva, nem fizetnek jövedelmi adót a befektetett összeg után. Tehát ha valaki a SIPP programba nyolc ezer angol fontot fektet be, valójában 10 ezret fektet be, mert egyúttal 20 százalékos adókedvezményben részesül. Nem fizet jövedelmi adót, sem pedig tőkenyereség-adót. Ha pedig a pénz felhasználása előtt meghal, az örökösök nem fizetnek örökösödési adót.

A kereskedelmi célú ingatlanon kívül be lehet fektetni hagyományos lakásokba is. Sok ingatlant külföldön ugyan önálló egységként értékesítenek, de általában ezek egy nagyobb, kezelt (tehát kereskedelmi jellegű) lakópark részei. Ezek az ingatlanok többnyire a SIPP keretében történő befektetésre is alkalmasak, csupán a tulajdonosoknak le kell mondaniuk a saját használatról. Tekintettel a pénzügyi piacok helyzetére, arra lehet számítani, hogy a külföldi ingatlanokba való befektetéseket, mint a nyugdíjkor biztosításának eszközét más országok lakói is keresni fogják.

29. 9. 2012

Cikkek, Külföldi ingatlanok, Spanyolországi ingatlanok

Bár Spanyolország Franciaország után a második helyen áll Európában, ami a turisták számát illeti, mégis a golfozni vágyó turisták terén egyértelműen vezet. Ez a legfrissebb közzétett adatkokból derült ki, melyet a Turisztikai hivatal adott ki Costa del Solban (Spanyolország). Az adatokból továbbá nyilvánvaló, hogy a golf kedvelői és a golfpályák száma is növekvő tendenciát mutat.

Az Európai Golf Szövetség adatai szerint a golf Európában egyre népszerűbb. A 2005-ös és 2010-es felmérések összehasonlítása mutatja, hogy a golfpályák száma 6100-ról 6800-ra, és a játékosok száma négyről négy és fél millióra nőtt.

A vezető pozíció továbbra is az Egyesült Királyság tölti be. Angliában és Skóciában összesen 2417 pálya és több, mint egy millió játékos található. A következő helyeken Németország, Franciaország, Spanyolország és az északi országok találhatók. Magában Angliában 1881 pálya és több, mint 805 ezer játékos van. Németország 700 pályát és majdnem 600 ezer játékost, míg Svédország 456 pályát és több, mint 512 ezer játékost tart számon.

Ami Spanyolországot illeti, a legnagyobb kínálattal Andalúzia büszkélkedhet. 2010-ben a spanyol golfpályák közel negyede itt volt megtalálható. A legtöbb golfkedvelő az Egyesült Királyságból látogat ide, majd Németországból és Skandináviából. Ami a hazai golf játékosokat illeti, a madridiak vezetnek, utánuk a katalániak majd a baszk lakosság.

Az Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Sport- Minisztérium becslései szerint 2010-ben összesen 427 ezer golf-turista látogatott el Andalúziába, ami a 2005-ös évhez viszonyítva 3,2 százalékos összesített éves növekvést jelent. Ezek a turisták összesen 687 millió eurót hoztak ( 2,8 % összesített éves növekedés). Andalúzia turistáinak 2 százaléka golf rajongó, akik a helyieknek 4,5% idegenforgalmi nyereséget hoznak. A szállodákat leggyakrabban a németek (70%) használják ki, míg a spanyolok vagy a britek száma nem lépi át az 50%-ot.

A golfhoz szükséges feltételek itt nagyon pozitívan vannak értékelve. A feltételek különböző kategóriákra vannak osztva: a pálya kialakítása, karbantartása, jelölése, az árak, felszerelés bérlésének lehetősége, foglalási rendszer, a játékosok száma a pályán, az infrastruktúra, a pálya felszerelése, a környezet, a pálya hozzáférhetősége és a kiegészítő ajánlatok. A válaszadók tízpontos skálán értékelték az említett kategóriákat (a legrosszabb 1, a legjobb 10). A spanyoloktól Andalúzia 7,96, a németektől 7,81, és a legelégedettebb britektől 8,16 pontos értékelést kapott.

A golfozni vágyó turisták élénk érdeklődése természetesen tükröződik a golfpályák körüli ingatlanok keresletében is. És ez jó hír a helyi golf-ingatlan tulajdonosoknak, akik a saját használat mellett a további bérbeadással érdekes hozamra tehetnek szert.

Spanyol golf-ingatlan ajánlatok.

20. 9. 2012
Külföldi ingatlanok